1. A magyar ökölvívás kezdetei

A magyar ökölvívás történetét, sikereit, kudarcait, fogom röviden bemutatni ebben a fejezetben egészen a reformkortól napjainkig, és összehasonlítom a világban betöltött helyével és szerepével. Egyértelműen kijelenthető, hogy egy sikersportágunkról van szó a kajak-kenu, a vívás, az úszás, a vízilabda, a kézilabda, és a birkózás mellett.

A magyarok közül elsőként - legalábbis erre van egyértelmű forrás - báró Wesselényi Miklós húzott bokszkesztyűt, amikor 1822-ben gróf Széchenyi Istvánnal 1 Angliába látogatott. Utazásuk célja nem az ökölvívás volt természetesen, hanem megállapítani azt, hogy Anglia miért tart előrébb a világ többi országához képest, és meg akartak ismerkedni a legmodernebb eljárásokkal is.

Ennek folyamán Wesselényi ellátogatott John Jackson 2 edzőtermébe, és ott vett ökölvívóedzéseket. Igazából nem nagyon tudjuk, hogy a báró a megszerzett tudást hasznosította-e valaha, vagy tovább adta-e tudását valakinek, mindenesetre a tény az, hogy ő volt az első bokszolónk.

A sportág magyarországi történetéről sokáig nincs semmiféle feljegyzés ezután, bár figyelemre méltó Jókai Mór azon gondolata, hogy "a legjobb szövetségünk a saját öklünk". Ez igazolja, hogy az ökölvívásnak a reformkor utáni időkben is megvolt a becsülete, csak nem maradt forrás a korból, amely ezt száz százalékosan igazolná.

1875-ben megalapította gróf Esterházy Miksa az első olyan szervezetet, amely a Magyar Athletikai Club (MAC) 3 néven működött, és keretén belül gyakorolták az ökölvívást is. Immáron megvoltak a szervezeti keretek is a sportág magyarországi művelésére, bár bizonyosan még nagyon mostoha feltételek lehettek a kiegyezés után nyolc évvel hazánkban a sport terén.

1875. május 6-án már egy súlycsoportban versenyt is rendezett a MAC, amelyen Fittler Kamill győzött. 1878-ban a MAC komoly lépésre szánta el magát, Halász Zsiga vívó-, és tornatanárt küldte Angliába, hogy ökölvívó-edzői tapasztalatokat szerezzen.

Halász Zsiga Mullins és Donnelly 4 mestertől tanulta meg az önvédelem művészetét, de itthon az érdeklődés hiánya miatt nem tudta kamatoztatni tudását, pedig minden bizonnyal bárkit legyőzött volna.

Ezek után mindenképpen említésre méltó az ún. Palicsi Olimpiák ökölvívó versenyei, ahol az 1881. július 17-i versenyt Scossa János nyerte, az 1882. évit pedig Donagyö János. Ebben az évben vezették be az állami intézetekben a kötelező tornaoktatást, amely alaposan megjavította a sport fejlődésének esélyét.

Hosszabb szünet után a XIX. század végén tűnt fel az első nagy magyar tehetség Dr. Tatics Péter személyében, és vele egyidőben nőtt fel egy nagyszerű gárda, amelynek legkiválóbbjai Burián Gyula, Csendes Endre, Hegedűs Aladár, Balatoni Graefl Károly, Iszer Károly, Pekár Gyula, és Sajtos Samu voltak.

A politikai helyzet nem nagyon kedvezett az ökölvívás fejlődésének, és 1904-ben, amikor már az olimpia műsorán szerepelt a sportág, akkor Magyarország még nem állt készen arra, hogy a nemzetközi porondon is megmutassa magát.

A XX. század elején újabb tehetségek jelentkeztek a sportágban, közülük mindenképpen meg kell említenünk a Bing testvéreket, Dezsőt és Vilmost, valamint Gerhárd Lajost, Hajnal Bélát, Hegedűs Pétert, Hampel Lipótot, Kankovszky Artúrt, Karátson Gyulát, Kőhalmi Józsefet, és Salván Virgilt.

1909-ben korszerű edzőterem létesült a Műegyetemen, amely nagyban hozzájárult a sportág fejlődéséhez, és lehetővé tette, hogy hazánk sikeresen lépjen ki a nemzetközi porondra.

1910. december 2-án először rendeztek Magyarországon súlycsoportokra osztott versenyt, míg 1911 5 -ben Bing Ede János megírta az első magyar nyelvű ökölvívó szakkönyvet 6 , ezzel lerakva hazánk hírnevét a sportágban.

1912. február 11-én a Műegyetem aulájában megrendezték az első nemzetközi egyéni versenyt. Az első világború kitörése egy éppen fellendülőben lévő sportot törhetett volna ketté, de ez szerencsére nem sikerült. A nagy háború óriási károkat okozott minden hadviselő országnak, így Magyarországnak is, elsősorban emberanyagban, másodsorban visszavetett minden tevékenységet, legyen az gazdasági, kulturális, vagy éppen sport , hosszú-hosszú évekre.

Az első világháborút követően lassan megújult a bokszélet, 1920 tavaszán megalakult a Magyar Birkózók Szövetsége, ezen belül augusztus 8-án létrejött a bokszoló-szakosztály, amelynek elnöke Dr. Tatics Péter, főtitkára Dr. Rendek Károly lett.

2. A magyar ökölvívás fellendülése a Horthy-korszakban

1919-20 folyamán hazánkban alapvető változások zajlottak le, a történelmi, kilencszáz éve létező Szent Istváni Magyarország megszűnt, területében, és lakosságában jelentősen leapadt. Az új viszonyokhoz csak nehezen tudott alkalmazkodni a megcsonkított ország, és egy évtizedbe került az első világháború után, amire kilábalt a gazdasági, és társadalmi válságból.

Az ökölvívás ebben a vizsgált időszakban nézetem szerint sikertörténet, amelyet nemcsak az olimpiai, és kontinensbajnoki aranyérmek, hanem az egyre jobb feltételek, a megteremtett intézményi háttér, és az innováció terjedése bizonyítanak. Magyarország minden kétséget kizáróan a sportág nagyhatalmai közé verekedte magát a szó legszorosabb értelmében ebben az időszakban.

Az első jelentősebb hazai esemény az 1923. április 1-jén nyolc súlycsoportban megrendezett főváros bajnokság 7 volt. Az év végén, december 22-én rendezték meg az első felnőtt magyar ökölvívó bajnokságot hét súlycsoportban, amelyen az alábbi versenyzők diadalmaskodtak:



1. táblázat: Az első magyar felnőtt ökölvívó bajnokság győztesei


A magyar ökölvívók első nemzetek közötti megmérettetésére 1924. június 1-jén került sor Budapesten, ahol is 10:2-re, meglehetősen könnyedén diadalmaskodott válogatottunk az osztrákok felett.

1924-ben zajlott az ún. első Eb-s olimpia Franciaország fővárosában, Párizsban, ahol a rendezők nagyon éreztették velünk magyarokkal 8 , hogy legyőzött nemzetnek tekintenek minket, így nagyon nehéz volt szép eredménnyel távozni a magyar ökölvívó-küldöttségnek, Lőwig Bélának, és Vörös Pálnak.

Ők voltak a magyar ökölvívósport első olimpikonjai, bár igen kevés sikerrel zárták a játékokat. Lőwig igen vitatható vereséget szenvedett egy belga versenyzőtől, akit a bíró hathatósan támogatott. Vörös párizsi részvétele a kalandfilm kategóriájába esik, mert étlen-szomjan rohangált a nagyvárosban, keresve azokat a hivatalos embereket, akik őt eligazíthatják. Miután ez nem sikerült, megevett egy darab szalámit, rosszul lett, és a versenyek kezdetére még betegen is átesett a súlyhatáron, és kizárták a további küzdelmekből az elcsigázott sportolót.

A gyorsan fejlődő boksz sehogy sem akart megférni a birkózókkal, és több sikertelen kísérlet után megalakult 1925-ben a Magyar Ökölvívó Szövetség 9 szervezete, élén gróf Sigray Antal elnökkel, társelnökei Dr. Paupera Ferenc és Dr. Tatics Péter lett. Utóbbi a magyar ökölvívás egyik legnagyobb huszadik század eleji alakja, személye végigkíséri a hazai bokszéletet az 1890-es évektől kezdve.

1925-ben rendezték az első hivatalos Európa bajnokságot Svédország fővárosában, Stockholmban. A svédek a vesztes országok közül csak Magyarországot hívták meg költségtérítéssel, fizették az összes költséget. Egyetlen magyarnak 10 sem sikerült eredményesen 11 szerepelnie Svédországban, erre leginkább Adler Zsigmondnak, és Gelb Miklósnak 12 nyílt volna lehetősége, de angol ellenfelüket támogatták a pontozók velük szemben.

A frissen, egy éve alakult Magyar Ökölvívó Szövetség 1926-ban kiírta a csapatbajnoki küzdelmeket, amelynek első győztese a Terézvárosi Torna Club (TTC) lett. 1927-ben négy öklözőnk vett részt a berlini kontinensviadalon, ahol Kocsis Antal révén egy ezüstöt, míg Gelb Miklós és Balázs István jóvoltából két bronzéremmel térhettek haza bokszolóink.

A sportág első nagy sikerét 1928-ban érte el Amsterdamban, a holland fővárosban, amikor Kocsis Antal személyében légsúlyban olimpiai aranyérmet vehetett át. Itt már 31 ország 140 versenyzője vett részt az olimpia ökölvívótornáján, a magyar válogatottat négy versenyző képviselte a rendkívül rossz holland csarnokban 13 , amely nem igazán volt alkalmas ökölvívóverseny megrendezésére.

Kocsis elsőként a spanyol Villanovát győzi le nagy fölénnyel, majd az egy éve már legyőzött német Ausböck próbálja sikertelenül megállítani, az elődöntőben az olasz Cavagnolinak is meg kellett hajolnia Kocsis nagyobb tudása előtt. A döntőben a francia bajnok Apell Armand volt az ellenfele, akit hatalmas pontaránnyal győzött le Kocsis a zsűri háromperces tanakodása után.

Kocsis sikere 14 Magyarországon nagyarányú figyelmet váltott ki a sportág iránt, elősegítve ezzel a fejlődést, az ökölvívócsarnokok megteltek fiatalokkal, akik mind a nagy hős nyomdokaiba szerettek volna lépni. A magyar kormány jelentős kitüntetésben részesítette Kocsis Antalt, akit hazaérkezésekor többezer fős tömeg várt a pályaudvaron, és hősként térhetett haza.

Igen népszerűek voltak ebben az időszakban a válogatott csapattalálkozók, amelyen rendre magyar győzelmek születtek. 1930-ban Budapest rendezhette a kontinensbajnokságot, amelyen 64 öklöző vett részt 11 országból, a svájciak ugyan eljöttek egy versenyzővel, de nem kapta meg a jogosultságot az indulásra. A szervezés profi körülmények között zajlott, a versenyzőket a Palace és az Imperial szállóban helyezték el, gondoskodtak különböző programokról, a versenyt pedig Horthy Miklós kormányzó nyitotta meg.

A versenyek abszolút magyar fölényt hoznak, hiszen Énekes István, Széles János, és Szabó Gyula révén hazánk három aranyérmet zsebelt be. Szobolevszky Sándor, és Szigeti Lajos két ezüstérmével Magyarország első helyen végzett az éremtáblázaton, és a nemzetek közötti pontversenyt is megnyerte.

1932-ben Los Angelesben került sor a következő olimpiai játékokra, amelyen mind a közvélemény, mind a szakvezetés komoly sikereket várt el. Steve Klaust, az Egyesült Államokban élő magyar származású szakvezetőt is felkérték a felkészüléshez, ő azonban iszonyatosan rossz körülményekről számolt be. A magyar ökölvívás kezdeti sikereit ilyen viszonyok között érte el, gyakori volt a versenyzők között az éhezés, a nélkülözés.

Ezzel az olimpiával lezárult az ötkarikás játékokkal kombinált Európa bajnokságok története, amelyen Magyarország egy aranyérmet szerzett Énekes István jóvoltából. A versenytől számos neves öklöző maradt távol a nagy utazási költségek miatt. A nemzeti szövetségek általánosan szegények voltak a már három éve tartó nagy gazdasági világválság kellős közepén. Énekes 15 nemcsak az amerikaiak nagy kedvencét, Salica Louist verte meg, hanem a döntőben a mexikói Cabanast is.

1934-ben újra Magyarország rendezhette a kontinensviadalt, amelyen már 13 nemzet 74 öklözője vett részt. Kis Elemér szövetségi kapitánynak a legfőbb gondot az jelentette, hogy a csapat összeállításánál kit nevezzen, hiszen minden súlycsoportban három-négy azonos képességű öklözővel rendelkezett. Kilenc évi elzárkózás után újra megjelentek az angolok ezen a kontinensbajnokságon.

Az angolok visszatérése ellenére ismét Magyarország nyerte könnyedén a nemzetek pontversenyét. Énekes István 16 újra kontinensbajnok lett, míg Szigeti Lajosnak első alkalommal sikerült aranyérmet szereznie. Rajtuk kívül még négy további ezüstérmet nyertek versenyzőink: Kubinyi Frigyes, Frigyes Dezső, Harangi Imre 17 , és Varga István szerezte ezeket a medáliákat.

A sportág vezetése a lehető legjobb olimpiai szereplés érdekében igen sok nemzetek közötti válogatott mérkőzést szervezett ismét, de egyéni nemzetközi viadalokon is elindította a versenyzőket a minél több tapasztalat reményében. A szűkös erőforrásokat igyekeztek optimálisan kihasználni, de Magyarországon ekkor az ökölvívásért felelős intézők nem mindig a versenyzők érdekeit nézték.

Az olimpiai felkészülés a Magyar Királyi Testnevelési Főiskolán történt ekkoriban rendszerint. Hat öklözőnk vehetett részt a berlini ötkarikás játékokon, ahol a könnyűsúlyú Harangi Imre olimpiai bajnoki címet 18 szerzett, míg Frigyes Dezső és Nagy Ferenc bronzérmet vehetett át teljesítményéért.

Az 1937-es év legnagyobb eseménye milánói Európa bajnokság 19 volt, amelyen 16 ország 85 ökölvívója vett részt. A magyar válogatott tagjai csak két héttel az Európa bajnokság előtt edzettek közösen együtt, míg csupán két nappal a verseny megkezdése előtt utaztak el az olasz városba fapados vonattal.

A mostoha körülményekhez hozzászokott magyar csapat ezúttal sem okozott csalódást a közvéleménynek. A nemzetek pontversenyében ezúttal Lengyelország 20 diadalmaskodott, míg Magyarország az olaszok és a németek mögött a negyedik helyen végzett. Énekes Vilmos légsúlyban arany-, Mándi Imre ezüst-, míg Szabó Gyula és az elnyűhetetlen Szigeti Lajos bronzérmet vehetett át teljesítménye jutalmául. A magyar negatív szenzációt Harangi Imre okozta, aki már az első fordulóban jogos vereséget szenvedett a svéd Sögentől 21 hatalmas meglepetésre.

A második világháború előtti utolsó nagy versenyre, a dublini Európa bajnokságra csupán három versenyzőnk 22 utazhatott el, Forray Árpád szövetségi kapitány erre le is mondott. Podány Sándort, az egyik legesélyesebb versenyzőnket ki sem vitték Írországba a szövetség képviselői. Az Európa bajnokságon a közelgő háborús viszonyok miatt csupán 12 nemzet vett részt, Magyarország a hetedik helyen végzett a pontversenyben. A magyar csapat egyetlen érmét - egy ezüstöt - a harmatsúlyú Bondi Miksa szerezte.

A második világháborúba Németország szövetségeseként belépő Magyarország számára a legnagyobb ökölvívó-esemény az 1942-es wroclawi Európa bajnokság volt, amelyen a háborús körülmények miatt kevés ország vett, ezért a szervezők úgy határoztak, hogy minden nemzet kettő ökölvívót indíthat súlycsoportonként. A kontinensviadalon a pehelysúlyú Frigyes Dezső aranyérmet szerzett, míg Szentgyörgyi Lajos ezüstöt vehetett át produktumáért ezen a csonka versenyen, amelyet a háború befejezése után töröltek is a listáról, és nem hivatalos Európa bajnokságként került be az évkönyvekbe.

A második világháború alatt a nemzetközi szereplésünk a wroclawi Eb-t leszámítva válogatott csapattalálkozókban merült ki, viszont a hazai egyéni és csapatbajnokságokat egészen 1944-ig megtartották változatlan formában.

3. A Papp-korszak
A második világháború hazánkban is iszonyatos károkat okozott, ennek ellenére a sportág igen gyorsan talpra állt, mert már 1945-ben megrendezték újra a hazai egyéni és csapatbajnokságot. Ez a szétvert, megsemmisült Európában 23 csaknem egyedülálló.

Az első kontinensviadalra 1947 májusában került sor Írország fővárosában, Dublinban, szintúgy, mint nyolc évvel korábban. Akkor a háborús előkészületek, nyolc évvel később pedig a háborús újjáépítés nyomta rá a bélyegét a viadalra.

A magyar válogató bizottságnak nem volt könnyű dolga a csapat összeállításánál, mert nemcsak az Európa bajnokságra, de a Balkán Játékokra 24 is kellett versenyzőket küldeni. A magyar válogatott igen rossz állapotban volt fizikailag, és erőnlétileg, csaknem éhezett a csapat nagyrésze.

Ilyen körülmények között csoda, hogy a tizenhét ország közül Magyarország a negyedik helyen végzett. A kontinensviadal egyedülállósága abban rejlik, hogy nyolc nemzet osztozott az első helyeken, azaz senki nem tudott még duplázni sem, amely Európa kiegyensúlyozott, még ki nem csiszolódott erőviszonyait jelzi.

Ezen az Európa bajnokságon indult első alkalommal a legendás Papp László, bár az első fellépés még nem lett az igazi, mert helyezetlenül végzett. Az első fordulóban vereséget szenvedett a nagyhírű Torma II-től, aki korábban magyar színekben 25 öklözött, de a párizsi békeszerződés újra a határokon kívülre kényszerítette.

Egy aranyérem ismét dukál Magyarországnak, ezt Bogács László gyűjti be harmatsúlyban, míg Bednai József, és Fehér Lajos bronzérmet vehetett át teljesítménye jutalmául. A csehszlovák színekben induló magyar Papp Lacit Verő Torma II jutalma szintén egy bronzérem lett.

Magyarországon közben döntő politikai változások zajlottak le, a demokráciát folyamatosan - Rákosi szalámi-taktikája 26 következtében - felváltotta a szovjet típusú kommunista egypártrendszer, amely teljesen leutánozta minden külsőségében a sztálini Szovjetuniót. Megkezdődött a nélkülözések 27 , és az üldöztetések 28 időszaka, mindamellett a sportot felkarolta ez a rendszer, mert a legfőbb ideológiai ellenfelet, a kapitalista Egyesült Államokat és Nyugat-Európát a sportversenyeken is le akarta győzni a szocializmus felsőbbrendűségét hirdetve.

Az 1948-as londoni olimpiára erős magyar csapat utazott ki, és ennek meg is lett azt eredménye, Papp László 29 és Csík Tibor egyaránt aranyérmet szerzett. Még sohasem fordult elő egy olimpián, hogy két magyar ökölvívó szerezzen aranyérmet.

Papp legyőzte mind az öt ellenfelét az egyik legsűrűbb súlycsoportban 30 , az első fordulóban a finn Resko 31 volt az ellenfele, és miután padlóra küldte, a mérkőzésvezető nem engedte vissza a ringbe. A második fordulóban a luxemburgi Welter nem jelentett komoly akadályt a számára, a második kiütéses győzelemmel került tovább, ahol a belga Cavignac várt rá, aki előtte az amerikai Jonest verte meg kítűnő öklözéssel. Mindez Pappot nem igen zavarta, mert a harmadik kiütéses győzelmét könyvelhette el a mérkőzés végére. Az elődöntőben a hórihorgas olasz Fontana 32 várt rá, aki szemmel láthatóan tartott Papptól, kiütés ugyan nem lett belőle, de a mi fiunk jutott a döntőbe. A fináléban a Wembley Empire Poolban nyolcezer néző drukkolt az angol Wright-nak, aki korábban több ellenfelét is hathatós bírói segédlettel győzte le. Ezúttal ez is kevés lett volna, mert akkora különbség volt a két ökölvívó tudása között.

Harmatsúlyban Csík Tibor szerezte meg az aranyérmet, és lett olimpiai bajnok Papp Lászlóval karöltve, de a későbbiekben sajnos teljesen eltűnt. A következő évben Oslóban 33 került sor a kontinensviadalra, és reményeink nem maradtak oszlóban. Papp László és a nehézsúlyú Bene III. László aranyérme jelezte, hogy Magyarország Európa nagyhatalmai közé tartozik.

Papp, miután az elődöntőben legyőzte régi ismerősét, az olasz Fontánát, az oslói döntőben 25 ezer néző előtt a svéd ellen verekedett, és nagy fölénnyel nyerte meg első kontinensbajnoki címét.

Az 1950-es évek elejének egyre inkább szélsőségesedő viszonyai 34 nem tettek jót az ökölvívásnak, a versenyzők fejlődésének. A csapatbajnokságokat nem egyesületi, hanem szakszervezeti alapon írták ki.

Az 1951-es milánói kontinensbajnokságon már második Európa bajnoki aranyát nyerte Papp László. Itt már tíz súlycsoportban zajlottak a küzdelmek, ezúttal az új nagyváltósúlyban diadalmaskodott. Sem az olasz Dal Piaz, sem a jugoszláv Kenig, sem az angol Lay 35 nem tudta megállítani. A döntőben a dán Andersen kéztörés miatt nem állt ki ellene, így aranyérmet vehetett át, míg Juhász István ezüstöt, és Erdei János bronzot szerzett Milánóban, amelyen a Szovjetunió még nem vett részt.

Az 1952-es helsinki olimpiára minden súlycsoportban nevezett öklözőt a szakvezetés, és a sikerek nem is maradtak el. Papp László célja egyértelmű volt, meg akarta szerezni második olimpiai aranyérmét. Helsinkiben történt első alkalommal, hogy az elődöntőbe bejutott versenyzőknek nem kellett öklözniük a harmadik helyért, és mindketten megkaphatták a bronzérmet. A finn fővárosban jelentek meg első alkalommal a szovjet ökölvívók is, akik már ekkor is komoly erőt képviseltek.

Papp Lászlónak sikerült megvédenie olimpiai bajnoki címét, amelyet addig csak nagyon keveseknek sikerült ökölvívásban. Ellenfelei az amerikai Webb 36 , a kanadai Chase, a bolgár Szpaszov, az argentin Herrera, és a dél-afrikai Van Schalkwyk kemény riválisok voltak, de fejet kellett hajtaniuk a nagyobb tudás előtt.

A nagy sikerek után jött egy nagy pofon, mégpedig a varsói kontinensbajnokságon 1953-ban Papp László számára. A rosszul sikerült felkészülés után vereséget szenvedett a szovjet Tyisintől, és helyezetlenül zárt. A vezérét vesztett magyar csapat csupán egyetlen ezüstérmet könyvelhetett el, ezt ismét Juhász István szerezte könnyűsúlyban.

A magyar ökölvívás átmeneti nehézségekkel küszködött, a válogatott csapattalálkozókat ugyan könnyedén nyerte rendszerint, de nagy eredmények ekkor nem jöttek, olyannyira nem, hogy az 1955-ös nyugat-berlini kontinensbajnokságon csupán egyetlen ezüstérem jutott hazánknak, amelyet a kisváltósúlyú Budai Pál szerzett.

Ezen az Európa bajnokságon nem indult el a kétszeres olimpiai bajnok Papp László, mert edzője, Ádler Zsigmond nem utazhatott ki, így ő is sérültet jelentett. Begipszelt lábbal 37 jelent meg az edzésen, orvosi bizonyítványt is hozott magával, és nem vett részt a nyugat-berlini kontinensbajnokságon.

Az 1956-os melbourne-i olimpiának igen nehéz körülmények között vágott neki a magyar válogatott a magyarországi események 38 miatt. Pappnak csupán három ellenfelet kellett legyőznie az olimpiai aranyéremhez, és ez újfent sikerült neki, a sportág történetében első alkalommal lett háromszoros ötkarikás bajnok.

Az argentin Saenzet a mérkőzésvezető leléptette, amikor felszakadt a szemöldöke, így Papp jutott be a legjobb négy közé, ahol nagy riválisa, a lengyel Pietrzykowski várt rá, akit a szakemberek egyértelműen az olimpiai arany fő várományosának tartottak. A lengyel kemény diónak bizonyult, de Pappot ezúttal sem lehetett megállítani. A döntőben az amerikai Torres 39 ellen újfent káprázatosan bokszolt, és bezsebelte harmadik olimpiai bajnoki címét igen könnyedén.

1956, a melbourne-i olimpia után Papp Laci profinak állt, így az amatőrök között többé nem léphetett ringbe. Hamburgban lépett a professzionális öklözők közé, és komoly sikereket ért el, de ez nem e szakdolgozat hasábjaira tartozik.

4. A gulyásszocializmus ökölvívása

A fejezet vizsgálata előtt mindenképpen tisztázni kell a gulyásszocializmus, a legvidámabb barakk, és a frizsiderszocializmus szorosan összekapcsolódó fogalmait. Az 1956-os forradalom után az új politikai vezetés, élén Kádár János főtitkárral, nagyon tartott egy újabb megmozdulástól, és többek között ezért nem engedte ki a szovjet csapatokat hazánkból, mert saját rendszerének zálogát látta az idegen csapatokban.

A forradalom hatására azonban nem mert visszatérni a nyílt kommunizmushoz, és engedményeket tett a lakosság irányában. Az elsődleges szempont az életszínvonal mielőbbi emelése volt bármilyen áron, amely a későbbiekben az ország eladósodásához vezetett a nagyarányú hitelek felvételével. Ezt a látszólagos fejlődést, amellyel az ország önmaga alatt vágta a fát, nevezzük gulyásszocializmusnak.

Az 1956-os forradalom után általános jelenségként visszaesett a magyar sport, és így az ökölvívás is. Több reményteljes fiatal öklözőnk is elhagyta az országot, hatalmi harc folyt a szövetség felső vezetésében, így a körülmények nem feleltek meg az 1957-es prágai ökölvívó kontinensviadalra való felkészüléssel. Nem volt elég idő a felkészülésre, mert értékes időszak esett ki a zavaros viszonyok következtében a felkészülésből.

Senki sem lepődött meg azon, hogy a 21 nemzetet felvonultató prágai eseményen csupán egyetlen magyar bronzérem született a félnehézsúlyú Czabajszky László jóvoltából, így mindössze a 13-16. helyen végzett csapatunk a nemzetek pontversenyében. Papp László profivá válása, és a forradalom, valamint az azt követő viszonyok egyértelműen nem kedveztek a sport számára.

1959-ben a svájci Luzernben 40 lehetőség nyílott a javításra, és ez valamilyen szinten sikerült is az éppen halottaiból feltámadó magyar ökölvívás számára, bár a gyenge erőnlét, és a kicsi ütőerő továbbra is problémát jelentett. Magyarország annak ellenére, hogy igazából esélytelenül indult el a kontinensviadalon, egy ezüstöt és két bronzot szerzett, amellyel a pontverseny ötödik helyére került hazánk.

A legkisebbeknél Török Gyula révén egy ezüstöt, míg Kellner Ferenc és Juhász István 41 jóvoltából két bronzot is szerzett a magyar csapat. A javuló, és enyhülő hazai politikai helyzet következtében a sport számára is kedvezőbb lehetőségek nyíltak.

Az 1960-as római olimpiára a szövetség csupán hat öklöző részvételét javasolta, de közülük az egy évvel korábban elvesztett kontinensbajnoki döntő után, Török Gyula légsúlyban 42 aranyérmes lett, megszerezve Magyarország nyolcadik olimpiai ökölvívóaranyát.

A sportág ezután hosszabb időn át nem tudott kilábalni a hullámvölgyből, így nem csoda, hogy sűrűn történtek cserék a szövetség felső vezetésében, és a válogatott keretében egyaránt, a két tényező egyébként sem választható el egymástól. Az 1960-as évek első fele igazából siker nélküli, a magyar válogatott a 61-es belgrádi Európa bajnokságon mindössze egy bronzérmet nyer Kajdi János révén, míg olimpiai bajnokunk, Török Gyula már a negyeddöntőben vereséget szenved az olasz Zamparinitől. A vereség oka kereshető a súlycsoport váltásában is.

1963-ban a hosszú fővárosi sikerek után első alkalommal fordul elő, hogy egy vidéki csapat nyeri az ökölvívó csapatbajnokságot, a gyöngyösi Zalka SE. Az év folyamán a moszkvai kontinensbajnokságon Kajdi János a két évvel korábbi bronzérmét ezúttal aranyra cseréli, míg Kálmán János harmadik helyezést ér el. Ennek ellenére az elődök kiváló teljesítménye után a sportág további hanyatlásnak indult.

Az 1964-es tokiói olimpia ugyanúgy kudarc, mint az 1965-ös berlini kontinensbajnokság, ahol mindössze egy bronzérmet nyernek versenyzőink Szénási Ernő 43 révén nehézsúlyban. Az 1967-es római Európa bajnokságon Kajdi János 44 , Gula László, és Gáli István révén három bronzérmet szereztek versenyzőink. Az 1968-as mexikóvárosi olimpiai kudarc után új vezetés került a versenyzők élére, Ádler Zsigmond, és Papp László személyében megteremtődtek a feltételek a fejlődésre.

1969-ben a bukaresti Európa bajnokságon immáron tizenegy súlycsoportban rendezték meg a küzdelmeket, és a változás szelét jelzi, hogy Gedó György és Orbán László jóvoltából két aranyérmet gyűjtött be a magyar csapat. Ádler és Papp 45 egy teljesen megfiatalított és átalakított válogatottal vett részt a kontinensviadalon, és ez, valamint a szakmai stáb meghozta a rég várt eredményeket.

1970-ben Miskolcon rendezték meg az első junior 46 Európa bajnokságot, amely hatalmas magyar sikerekkel végződött, versenyzőink öt arany, két ezüst, és két bronzzal zárták a viadalt, és a pontversenyt is hazánk nyerte. A tehetséges új generáció feltűnése reményteli jövőt sejtetett.

1971-ben a madridi kontinensbajnokságon Magyarország végzett az első helyen, és ezzel története egyik legnagyobb sikerét érte el. Gedó György, Badari Tibor, és Kajdi János aranyéremmel zárja a viadalt, ehhez járult még Botos András ezüstérme, és Orbán László harmadik helyezése.

A sikerek ellenére változatlanul gondok voltak a sportágban, rohamosan csökkent a versenyzői létszám, ezért a MÖSZ elnöksége felfüggesztette a csapatbajnokságot, míg a fővárosi szakosztályok száma egy évtized alatt 26-ról 16-ra csökkent.

Az 1972-es müncheni olimpián ennek ellenére a sikeres, és profi felkészítés következtében négy magyar öklöző is felállhatott a dobogóra. A teljes csapattal indult magyar válogatott tagjai közül Gedó György 47 arany-, Kajdi János 48 és Orbán László ezüst-, míg Botos András bronzérmet szerzett.

1973-ban a belgrádi kontinensbajnokságon Csjef Sándor aranyérmet szerzett, míg Juhász László bronzérmet vehetett át. Egy évvel később az első világbajnokságon Havannában nem sikerült a jó szereplés ökölvívóinknak, érem nélkül tértek haza erről a történelmi jelentőségű eseményről.

A sportági vezetésben történt újabb gyakori változások sem javították a helyzetet, és a statisztikákból egyértelműen riasztó képet nyerhetett a szövetség, a korábban több mint száz működő szakosztályból csupán 85 maradt az országban. Hazánk gazdasági problémái sem javítottak a helyzeten, ekkor már az olajárrobbanás hatását is lehetett érezni, és a gazdasági szerkezetváltáshoz nem voltak meg a megfelelő anyagi eszközök, mint Nyugat-Európában, ahol ez a folyamat gyorsan, és sikeresen lejátszódott.

1975-ben a problémákat feledtette a kiváló kontinensbajnoki szereplés Katowicében 49 , ahol egy arany (Badari Tibor), egy ezüst (Nagy József), és négy bronzérem (Gedó György, Orbán Sándor, Botos András, és Rapcsák Mihály)lett a válogatott jutalma.

A következő évek ismét sikertelenséget hoztak a válogatott számára, a montreali 1976-os olimpián nem sikerült érmet szereznie senkinek sem, akárcsak az 1977-es 50 hallei Európa bajnokságon. Az év végén erre lemondott Papp László is a válogatott vezetéséről a gyenge eredmények miatt. Az 1978-as belgrádi világbajnokságon szintén nem jutott éremhez a magyar delegáció. 1979-ben a kölni Eb-t Somodi Ferenc ezüstjével, és Pém László, valamint Rózsa András bronzaival zárta a magyar különítmény. A moszkvai olimpiai játékokon nem indult el a legtöbb kapitalista ország, amely javította a lehetőségeinket, ennek ellenére csupán Váradi János, és Lévai István tudott egy-egy bronzérmet elcsípni.



2. táblázat: Magyarország kontinensbajnoki szereplése 1957-1989 között


A 80-as évek elején hatalmas szakmai káosz uralkodott a sportágban, kényszermegoldásként kiírták a szakszervezeti csapatbajnokságot, 1982-től pedig az első úttörő-olimpiát az utánpótlás javítása érdekében.

Az egyetlen üde színfoltot az 1985-ös hazai Európa bajnokság jelentette, ahol Somodi Ferenc révé egy arany, Bacskai Imre, Füzesy Zoltán, és Alvics Gyula jóvoltából három ezüst, valamint Isaszegi Róbert, Botos Tibor, és Hranek Sándor teljesítménye után három bronzot is nyert a magyar csapat.

Az 1986-os renói 51 világbajnokságon két bronzérem volt a jutalom Váradi János és Molnár Tibor révén. A szöuli olimpián egy bronzérem született Isaszegi Róbert, míg a moszkvai világbajnokságon egy évvel később Hranek Sándor, és Füzesy Zoltán révén két bronzérem volt a termés. A sportág azonban nem volt könnyű helyzetben, és ekkor alapvető változás történt a magyar közéletben.

5. Az ökölvívás a rendszerváltozás után

1989-ben Magyarország megnyitotta határait az NSZK-ba igyekvő keletnémetek előtt, amellyel felgördült a vasfüggöny, hazánkban pedig gyors demokratizálódási folyamat ment végbe rövid idő leforgása alatt. Kiírták az első szabad választásokat, hazánk kilépett addigi gazdasági-, és katonai szövetségeiből 52 , és a szovjet hadsereg kivonulásával 53 újra független lett Magyarország.

A piacgazdaságba való folyamatos átmenet, a kapitalizálódás, a demokrácia kiszélesedése a sportban is változásokat generált. A 90-es évek első felét a magyar sport egyértelműen nagy nehézségek árán érte meg, hiányoztak az anyagi feltételek, és sok esetben az intézményi és infrastrukturális háttér is. Ez többé-kevésbé az amatőr ökölvívás hazai helyzetére is igaz, és elmondható.

A 90-es évek elején egy új üstökös tűnt fel a magyar ökölvívásban Kovács István 54 személyében, aki egészen 1997-ig 55 a magyar boksz vezéregyénisége lett sportbeli, és emberi adottságaival egyaránt. 1990-ben a Világkupán ezüstöt 56 szerzett, míg egy évvel később egy esztendő leforgása alatt lett világ-, és kontinensbajnok 57 meggyőző fölénnyel.

Az 1992. évi olimpiai játékokra a magyar delegáció úgy utazott el, hogy Kovács Istvántól egyértelműen mindenki aranyérmet várt. Ez sajnos nem következett be, hiába verte meg az indiai Yadavot, a dán Jensent, és a dominikai Avilát, mert az észak-koreai Choi Chol Soo legyőzte őt az elődöntőben, és számára a kudarcot jelentő bronzérmet vehette csak át.

A barcelonai olimpián még Béres Zoltán és Mizsei György révén két magyar bronzérem született kellemes meglepetésre. 1993-ban az új olimpiai ciklusban a tamperei világbajnokságon Kovács István nem tudott indulni sérülés miatt, és csak Lakatos Pál, és Szűcs László jutott be a negyeddöntőbe, de továbblépniük nekik sem sikerült. Az év végén a bursai 58 kontinensbajnokságon Lakatos Pál ezüstöt, míg a visszatért Kovács István új súlycsoportjában 59 bronzot vehetett át.

Az 1994-es Világkupa egy bronzérmet jelentett Kovács István számára, az elődöntőben nagyon lepontozták a bolgár Alekszandar Hrisztov 60 ellenében, így nem sikerült aranyéremhez jutnia. Ugyanígy járt egy évvel később a berlini botrányos világbajnokságon is, ahol a német Dirk Krüger ellenében lepontozták egy sima nyert mérkőzésen. Ezen a versenyen csupán Farkas György került be a legjobb nyolc közé a magyarok közül.

Az 1996-os év a várva várt sikereket hozta el a magyar ökölvívás, és mindenekelőtt Kovács István számára. A dániai olimpiai kvalifikációs Európa bajnokságon régi nagy ellenfeleit 61 sorra legyőzve kontinensbajnok lett Kokó, míg Erdei Zsolt révén egy ezüstéremmel, és Mizsei György jóvoltából egy bronzzal is gazdagabb lett a magyar éremkollekció.

Ezt a kiváló formáját, és teljesítményét átmentette az atlantai olimpiai játékokra is, előbb a török Karaözt, majd a tádzsik Hasszanovot, a román Olteanut, az elődöntőben a thaiföldi Khadpót, és a döntőben a kubai Mesát 62 is legyőzte pontozással, néha már-már nagyon megszégyenítve ehhez nem szokott ellenfeleit. Az amerikai újságok amúgy egyszerűen bokszprofesszornak nevezték ki, és végül az ötkarikás játékok második legjobb öklözőjének választották 63 .

Erdei Zsolt, másik nagy reménységünk a mexikói Lopezzel való eljátszadozása után erősen vitatható vereséget szenvedett a kazak származású török Malik Beyleroglutól 64 .

Az atlantai olimpia után megújult a Magyar Ökölvívó Szövetség vezetősége, az energikus Csötönyi Sándor lett az elnök, aki új színt hozott a sportágba, és eredményeit külföldön is honorálták, bekerült az EABA Végrehajtó Bizottságába, egyben pedig az Ifjúsági Bizottság vezetője is lett. Személyének köszönhetően többek között Magyarország három nagy nemzetközi eseményt is rendezhetett, 1997-ben felnőtt, 2000-ben junior, 2002-ben kadett 65 világbajnokságot.

Az 1997-es budapesti világbajnokság sokáig minden bizonnyal a csúcsot fogja jelenteni a magyar ökölvívás számára. Erdei Zsolt és Kovács István is világbajnokok lettek a Budapest Sportcsarnokban megrendezett eseményen, és a magyar boksz második és harmadik világbajnoki címét szerezték.

Erdei átszáguldott a grúz Szultanovon, a lett Barabanovson, és az üzbég Jarbekovon, mintha valami szovjet szpartakiádon lett volna. Az elődöntőben aztán régi nagy riválisával, a német Dirk Eigenbrodttal 66 öklözött, és visszavágott neki Berlinért. A döntőben a legendás, kétszeres olimpiai bajnok Ariel Hernandezzel szemben élete legjobb bunyóját bemutatva, aranyérmet szerzett.

Kovács egy súlycsoporttal ismét feljebb lépve a dél-koreai Kim Chang Hyun volt az első ellenfele, majd a litván Biciulaitis sem jelentett komolyabb akadályt. A negyeddöntőben az üzbég Turgunovot 67 is oktatta, az elődöntőben ugyanígy tett az orosz Szajan Szancsat 68 ellen, bár megsérült a meccsen, és sokan féltették a döntőtől, ahol a német Falk Huste várt rá, akit szándékosan eldugtak előle az év felkészülési versenyein. A sérülés ellenére könnyed öklözéssel 6:2-re nyerte meg a világbajnoki döntőt.

1998-ra Erdei Zsolt lett a válogatott vezérembere Kokó profivá válása után, és még abban az évben Európa bajnok lett Minszkben. Itt rajta kívül még Nagy János, és Lakatos Pál szerzett még két bronzérmet.

1999-ben a houstoni világbajnokságon Erdei váratlanul vereséget szenvedett az első fordulóban a kazak Burbától, és a vezérét vesztett csapat azután csapnivalóan teljesített, és érem nélkül zárt.

A 2000-es kontinensbajnokság hatalmas sikert hozott, Erdei Zsolt újra első lett, míg Lakatos Pál, Farkas György, Kótai Mihály, és Garai Emil egyaránt bronzérmet szerzett, amellyel negyedik helyen zártak a nemzetek éremtáblázatán, és reménykedni lehetett egy szebb olimpiai szereplésben is. Ez a siker már nagyon kijárt a magyar ökölvívásnak a 90-es évek számos igazságtalansága miatt.

A 2000-es sydney-i olimpiára három magyar öklöző kvalifikálta magát, Balzsay Károly és Lakatos Pál az első fordulóban kiesett már, Erdei Zsolt 69 azonban egészen a bronzéremig jutott. Számára azonban ez egyértelműen csalódás volt, az olimpiai aranyért érkezett az ausztrál városba, de nem tudott úgy öklözni, mint néhány hónappal korábban a finn fővárosban, amikor Európa bajnoki címet szerzett.

Erdeinek nem állt módjában javítani, mert profinak állt, így az új olimpiai ciklusra alapjaiban cserélődött ki a magyar válogatott. Még 2000 novemberében Káté Gyula junior világbajnoki címet szerzett, de 2001-ben a magyar válogatott nagyon indiszponáltan versenyzett a belfasti világbajnokságon, és érem nélkül zárt.



3. táblázat: Magyar bajnokok az elmúlt három évben

A 2002-es év újra a sikereké volt, és nem telt el olyan világverseny, hogy ne lett volna magyar érmes. A legnagyobb eredményt Balzsay Károly Eb-ezüstje, Dudás Tibor junior Vb-bronza, és Bedák Pál 70 kadett Eb-aranya jelentette. Utóbbi személyében a magyar ökölvívásnak újra van egy hatalmas tehetsége.

--- Magyar Ökölvívó Szövetség honlapájról